Vinicio Caposella - Egy rózsával

Egy rózsával gyere – mondtad,

egész este egyedül maradok.

És én érted,

érted meghalok.

Egy rózsával jöttem el hozzád.

Fehér, mint a messzi
fellegek,

mint egy hiába eltöltött keserű éjszaka,

mint a tenger felett pezsgő hab.

Nem fehér a rózsa, mit viszek neked.

Sárga, mint az engemet gyötrő láz,

mint a szavakat elvarázsoló likőr,

mint a melledből csepegő méreg.

Nem sárga a rózsa amit viszek neked.

Sóhajtanak a rózsák, a levegőbe szagolnak

sziromról sziromra mutatják színűket,

de az a virág ami magányosan nő a bozótban

nem fehér a fájdalom

nem vörös a szerelem

egyedül a virág az ajándék, mit hozok neked.

Rózsaszínű mint egy keveset érő regény,

mint az arcon felbukkanó megadás,

mint az ajkakon nehezedő várakozás.

Nem rózsaszínű a rózsa, mit viszek neked.

Bíborvörös ami felgyújtja a reggelt,

mint a párnádat melegítő penge,

mint a szívhez közeledő tüske.

Vörös így a rózsa amit viszek neked

Kristálykönnyek itatták

Az úton kiöntött könny és bor

cseppről cseppre elvesztek az esőben,

cseppről cseppre kiszárították a szívét.

Hozd el akkor, hozd el nekem a legszebb virágot,

azt, ami tovább tart mint maga a szerelem,

azt a virágot, ami nem rejti magában a bozótot

ami  tökéletes a fájdalmától
tökéletes a színétől
tökéletes a szívétől

tökéletes ahogy felajánlja magát.